Lazulás

Amikor hét közben az utcán rohanó embereket nézem, olyanok, mint a szorgos hangyák. Rohangálnak egyik helyről a másikra. Munka, ügyek intézése, bevásárlás, otthon pedig takarítani, mosogatni, és néhány ruhát is ki kell vasalni holnapra, aztán máris este tizenegy óra van, amikor jön a beájulás az ágyba. És ez így megy nap nap után, és messiásként várják a hétvégét, amikor kialudhatják magukat, és esetleg olykor megengednek maguknak szombat estére egy kis lazulást.

Néha az az érzésem, hogy manapság plusz elfoglaltságot és munkát nem azért vállalnak az emberek, (tisztelet a kivételnek!) hogy többet keressenek, hanem azért, hogy addig se legyenek otthon, és elmondhassák magukról, hogy szörnyen elfoglaltak, és így egy csomó mindenre már nem marad idejük, mint pl. a (kapcsolatukra, ha van)barátokra, és a családra, de leginkább önmagukra. Az emberek szeretnek azzal takarózni, hogy túl elfoglaltak, így megvan a cile ha valamire nem akarnak ráérni. Csak, mint tudjuk, ha egy helyzetet sokáig ismételgetünk, előbb vagy utóbb meg is teremtjük azt. Ha én folyton hajtogatom, hogy nem érek rá, elfoglalt vagyok, akkor az is leszek, csak az nem biztos, hogy azt a sok mindent, amit csinálok hasznosan teszem-e, és sikereim, eredményeim vannak, vagy csak üres ténykedések sorát hajtom végre, de valahogy nem igazán jutok előre. Rohanó társadalomban élünk, amit a legtöbben megpróbálnak szó szerint követni, mert azt gondolják,hogy ez a jó minta, és ha széthajtják magukat, akkor előbb utóbb megbecsülik őket, magasabb fizetést kapnak, nagyobb lakásuk vagy autójuk lesz.

Rossz hírem van, mert a rohangálásból csak káosz lesz. A káoszon pedig egy idő után már nem lehet uralkodni, és egyszer csak az életük föléjük kerekedik, és az elkezdi irányítani az életüket, és az is lehet, hogy későn veszik észre, hogy a saját életük rabjává váltak, vagy rosszabb esetben észre sem veszik.

Korábban én is a rohangálós életet éltem, és hajtottam a pénzt meg a sikert, de idővel rájöttem, hogy nem éri meg az egészségem és szellemi képességeim határait feszegetni. Nem éri meg túl sok energiát beletenni valamibe, persze kivételek itt is vannak. Mondjuk arra gondolok, hogy a munkahelyemen nem biztos, hogy ki kell facsarnom magam, viszont az álmaim megvalósításában kifacsarhatom magam, mert saját magamba fektettem az energiát, azt pedig ha jól csináltam, akkor megsokszorozva fog visszatérni hozzám, és máris megvan az az energia, ami feltölt, és hitet adva önmagamban, visz tovább, és kereshetek újabb célokat.

Tehát, ha az emberek néha visszavennének a tempóból és elbeszélgetnének magunkkal, valamint visszatekintenénk, és megnéznék, hogy adott dologba mit tettek bele, és mit kaptak vissza, könnyebb lenne átlátni, hogy fejlődtek-e vagy csak egy helyben topognak a semmiben, és közben szörnyen elfoglaltak.

Az is előfordulhat, hogy olyan sokáig élnek a megfeszített tempóban és lelkiállapotban, hogy szép lassan elfelejtik ellazítani magunkat. Elfelejtik, hogy időnként el kell távolodniuk a hétköznapjaiktól, hogy messzebbről nézve a dolgokat jobban átlássák, és így más szemszögből vizsgálhatják meg, vagy elfoglalják magukat valami mással, hogy teret adhassanak az új gondolatoknak és ötleteknek. Ha valaki mindig feszült és görcsöl, akkor sosem fogja meglátni a dolgokat az igazi valójukban, mert csak egy dologra összpontosít, de a körülötte lévő apró, ám fontos dolgokat nem veszi észre.

Itt jön az arany középút. Ha megtanuljuk egyensúlyban tartani a dolgokat, és kellő időt és figyelmet kapnak a feladataink és a kikapcsolódás és az önmagunkkal való időtöltés, akkor sokkal sikeresebbek lehetünk. Kell, hogy lazíts, mert ez ad teret az új dolgoknak. Tanulj meg lazítani, és sokkal könnyedebben venni az életet. És, hogy a lazulást ki hol vagy miben találja meg, az már megint egy másik kérdés. Meditálás, zene, masszázs, futás, autóvezetés, relaxálás egy kád illatos forró vízben, olvasás, csendben elmélkedés önmagával, csodákra képes. Mindenki megtalálhatja azt a kikapcsolódási formát, ami hozzá a legközelebb áll, és leginkább kikapcsolja.